Oldalak

2011. július 7., csütörtök

Őrülten gyümölcsös kevert piskota


Anyukám kertjében áll egy vén meggyfa. Azóta, amióta ott lakunk (laktam) még soha nem termett rajta meggy. Tavaly az öcsém ültetett mellé egy cigány meggyet. A kicsin idén 3-4 szem volt, viszont az öreg fa úgy beporzódott, hogy a gyerekekkel kb. 13 kg meggyet leszedtünk róla! Saját meggy!!! Madarat lehetett velem és a gyerekekkel is fogatni. Úgy szüreteltek, hogy öröm volt nézni. Az öt éves Milán fiam a létra tizedik fokáról szedte a gyümölcsöt a derekára kötött kis köténybe. Egyszer sem mondta, hogy fáradt és már nem akar szedlni. Sajnos nem értük el a tetejét, úgyhogy otthagytunk 2-3 kilót a madaraknak. Nem kezeltük semmivel a fát és alig találtunk hibás szemeket.
A nagy részét anyu befőzte, magunknak néhány kilót hoztam haza. Abból készült a nyár nagy slágere a kevert meggyes, amibe még tettem két-három marék málnát és áfonyát, így összesen 1,2 kg gyümölcs ment bele. A tészta nem is látszott a sok gyümölcstől.
A tésztája a nálam már jól bevált kevert piskóta, amiről tavaly is írtam, viszont egy kicsit módosítottam rajta.  Most nem joghurtot tettem a tésztába, hanem egy pohár tejfölt és több lisztet, mert féltem, hogy a sok gyümölcs kiengedi a levét és nem sül meg. Jó sűrű lett a tészta, úgyhogy egy kevés tejjel higítottam és a gyümölcsök sem süllyedtek le az aljára, meg is sült rendesen. Gyönyörű lett!



Mi kell hozzá?

25 dkg vaj
25 dkg porcukor
6 tojás
1 pohár 20%-os tejföl
35 dkg liszt
1/2 dl tej
1 cs sütőpor
1-1,2 kg meggy kimagozva (vagy bármilyen más gyümölcs)




 Hogyan készült?

A sütőt bekapcsolom és légkeverésen 180 fokra melegítem. A tepsit kivajazom, kilisztezem. A tojásokat szétválasztom, a tojásfehérjét kemény habbá verem és beteszem a hűtőbe. A puha vajat a porcukorral habosra keverem és egyenként hozzáadom a tojások sárgáját és még habosabbra keverem. Majd hozzáadom a tejfölt és lassan az átszitált, sütőporral elkevert lisztet a fél dl tejjel együtt és jól összekeverem. Majd előveszem a felvert fehérjét is és nagy, lassú átforgató mozdulatokkal a masszába keverem egy habverő segítségével. Az egészet beleöntöm a kilisztezett tepsibe és a tetejére dobálom a gyümölcsöket. Az első negyyed órában légkeveréssel, majd légkeverés nélkül majdnem egy órát sütöm. Ha már kezd színe lenni, akkor tűpróbával ellenőrzöm, hogy megsült-e a közepe.

10 megjegyzés:

  1. Honnan szerezted a feketeribizlit? :O Én nagyon áhítozom rá, de Fehérváron nem kapok. Nagyon szép színei vannak az első képnek!

    VálaszTörlés
  2. Reni, itt a Bosnyák téri piacon 500 Ft kilója.

    VálaszTörlés
  3. Igazán jól mutat a sütemény, csak sajna nem szeretem a fekete ribizlit...
    A fotó is remek,(de nem tálalunk mély tányérba süteményt...) ;)

    üdv.Sz.

    VálaszTörlés
  4. Szilvi, kistányérban tálaltam, lehet, hogy az árnyékok miatt látszik mélynek.

    VálaszTörlés
  5. ÓÓóóó, akkor elnézést kérek...Valószínű, akkor a fények a hibásak a látványért. ;)

    VálaszTörlés
  6. Mennyire jól néz ki!
    Fantasztikusan jó receptek/fotók vannak Nálad!

    VálaszTörlés
  7. ...és őrülten szép fotó!!! :)

    VálaszTörlés
  8. Jaj, csajok, aranyosak vagyok, köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
  9. Köszi Eszter, ez nagyon jólesett!

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails