Oldalak

2010. október 10., vasárnap

Segítsüti átadás - második felvonás


Kezdhetném úgy, mint az első segítstüti átadás beszámolóját, hogy találkoztunk Andreával. De ezúttal kiegészítem azzal, hogy találkoztunk Andreával és Emesével. Két barátnő, akik együtt gyűjtöttek a segítsütire és együtt licitáltak. Két nagyon belevaló csaj, akikkel az alapinformációk kicserélése után - mint pl. gyerekek száma és neme, kora, lakhely, családi állapot stb. - úgy érzed, hogy ezer éve ismeritek egymást, bármiről el tudtok beszélgetni és bármeddig, és ha netán újra összefutnátok, akkor ugyanott folytatnátok, mint ahol előző alkalommal abbahagytátok. Az Árkád bevásárló központ fagyizójában találkoztunk és beszélgettünk majd egy órát. Én a magam részéről szívesen folytattam volna a diskurzust, de a fiam kezdett türelmetlenül fészkelődni, majd a boxban négykézlábazott azért, hogy visszaszerezze a süteményt :D. Szegénykém, ő sem tudott napirendre térni afelett, hogy ezt bizony ismét nem mi esszük meg. A héten már másodszor. :( Pedig sütöttem nekik zabpelyhes kekszet. Meg sütöttem zabpelyhes kekszet Andinak és Emesének, sőt kaptak levendulá-szilvapálinkás szilvalekvárt is ajándékba, merthogy nekik ugyebár több járt. (A levendulás szilvalekvár ötletéért pedig köszönet jár A' la Carte-nak.) A sütit egyébként ott helyben elfeleztük, a pincérnő elkerekedett szemmel nézte ténykedésünket, majd megnyugtattuk, hogy nem itt kívánjuk elfogyasztani. :D Andi sms-ben folyamatosan tudósított a finomságok fogyásáról. A zabpelyhes süti már hazafelé a kocsiban elfogyott, a kalács már nem érte meg a vasárnap reggelt, gondolom, azóta a szilvalekvárnak is annyi. :D Ő egyébként rutinos segítsüti licitáló és segítsüti fogyasztó, úgyhogy kedves 2011-es tavaszi csapat, legyetek ám résen! :D Tűkön ül, hogy feltegyem a postot, úgyhogy most le is nyomom a bejegyzés közzététele gombot!

4 megjegyzés:

  1. Az átadás óta azon gondolkozom, hogy milyen már, a sütisütők írhatnak beszámolót, mi meg licitálók lemaradunk.:) Úgyhogy én most komment formájában írom meg mindezt. Összeszervezni egy találkozót néhol már két embernek is nehéz, nemhogy háromnak, különösen, hogy a világ három különböző pontján lakunk, de nekem pont dolgom volt az Árkádban, Emese mindig szívesen jön el erre, és Salsának is elérhető volt.
    Odaértünk, azonosítottuk egymást, bár nekünk kicsit könnyebb volt, mert Salsa alig látszott ki a szépen becsomagolt sütemény mögül. Majd amint leültünk elkezdett kipakolni, kaptunk még zabpelyhes sütit - muszáj volt az autóban hazafelé menet azonnal megkóstolnom - meg levendulás szilvalekvárt.(Jelentem abból még! van :)) Úgyhogy az előttünk lévő asztal színültig tele lett. Ráadásul mielőtt totálisan kétségbeestünk volna, hogy és ezt most hogyan felezzük meg, elővarázsolt egy kést meg némi csomagolásra szolgáló celofánt. A sütink mindehhez meleg volt még, abszolút frissen sütve :)))) Utána beszélgettünk még egy ideig, utólag jöttünk rá mi is Emesével, hogy ami pár percnek tűnt, az majdnem egy óra volt. Ezek után Salsa még azt sem hagyta, hogy az ásványvízünket kifizessük. Ezt nevezik elkényeztetésnek.
    A kalács zseniálisan finom, nálunk már biztosan bekerül a repertoárba, akárcsak a zabpelyhes süti.
    Amiről még szeretnék írni: Nekünk könnyű dolgunk volt, mert csak licitálnunk kellett, ráadásul még sütit is kaptunk, de az összes blogger, aki sütött belesütötte szívét-lelkét, dolgozott vele, és adott, duplán, olykor triplán is.
    Úgyhogy zárószóként a legfontosabb csupa nagybetűvel:
    KÖSZÖNJÜK SALSA :)

    VálaszTörlés
  2. Ha van egy kis időd, nézz be hozzám! Neked ajándékoztam egy díjat sok szeretettel. :D

    VálaszTörlés
  3. Nekem mar alig hagytatok irnivalot :) Nekem ez volt az elso segitsutim, Andi "rangatott" bele :) A kalacs szenzaciosan finom volt,es ugyanugy nyoma sincs, mint a zabpelyhes keksznek. A lekvarbol meg egy pici van, de mar abbol se sok :)
    Mar csak annyi maradt, hogy nagyon koszi!
    A kovetkezo licitalasnal is ott a helyem!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szívesen, csajok! Bocs a késői reagálásért, de a srácok betegek. Mse, örülök, hogy Nektek is ízlett, várunk a következő licitálásnál!

    Mézigörl, köszi, hogy rám gondoltál!

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails