Oldalak

2011. június 1., szerda

Radler variációk házilag




Világ életemben utáltam a sört. Az ízét, az illatát, mindenét. Aztán a szoptatási mizéria alatt a tejserkentés elősegítése érdekében még a kórházban legurítottam egy fél liter alkoholmentes Schlossgoldot. Majd kirázott tőle a hideg. Később rákaptam egy mézzel ízesített alkoholmentes bio maláta italra. Isteni finom volt!  Majd jött a pénztárcakímélőbb Karamalz, szintén alkoholmentes édes maláta ital. Az is nagyon bejött. Ez még mindig a szoptatás jegyében. Legalább volt mire hivatkozni.
Úgy két éve kóstoltam  a Beck's Lemont, éppen a Beck's városában, Brémában. Azóta szeretem ezeket az inkább üdítőitalnak nevezhető, ízesített söröket.
Tegnap pedig legyártottam az első sk. radlert. Hogy egy kis flikk-flakk is legyen benne, kipróbáltam  citromfűvel és bazsalikommal. Mind a kettővel nagyon frissítő és különleges lett. Mézzel édesítettem és fele-fele arányban használtam hozzá szénsavas ásványvizet és sört. Már tudom is, hogy milyen lesz a következő kettő. :)

Hozzávalók 3dl-hez
4-5 levél bazsalikom vagy citromfű
2 tk. méz
1/2 lime vagy citrom
sör
ásványvíz


A leveleket összetépdestem, beledobtam a pohárba. Belenyomtam a negyed lime-ot és azt is beledobtam, majd meglocsoltam úgy 2 kiskanál mézzel. Törőfa hiányában a húsklopfoló nyelével még megnyomkodtam egy kicsit. Dobtam bele 2 kocka jeget és félig felöntöttem az ásványvízzel. Megkavargattam, majd hozzáöntöttem a sört is.



14 megjegyzés:

  1. szuper fotók! ejjha! (én a radlerért sem rajongok... :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Reni! A szép új fehér falak a sápadt vanília helyett jelentősen javítottak a képeimen. :)

    VálaszTörlés
  3. Vera, gratulálok a fotókhoz, gyönyörűek!!!

    VálaszTörlés
  4. Szuper ötlet! Most én is rákattantam ezekre, pedig megrögzött sörutáló vagyok. :) Na jó, kivéve a karamelles mellékízű csapolt barna sört... A fotók is nagyon jók lettek!

    VálaszTörlés
  5. Nekem is nagyon tetszik: a kép is és a sörike is!:)

    VálaszTörlés
  6. ezek jó kis ötletek......ha nem hardcore sör rajongó az ember.... alkoholmentessel gyerekeknek is készülhetne, nem ? :)

    VálaszTörlés
  7. Meseszép nyári hangulatú fotók lettek! Én éppen az ízesített söröket nem szeretem, a Guinness über alles! :)

    VálaszTörlés
  8. De baromi jó! Szeretem a sört, az ízesített verziókat is, és a jó kis barna verziót is :-)

    VálaszTörlés
  9. Most nézem, hogy szóismétlés... Ájjjj, ez nem én vagyok :-) Kéne inni egy kávét :-)

    VálaszTörlés
  10. Sör bármikor, bárhol. De csak a síma mezei. Ízesített nem esetem, bár nem volt sok szerencsém hozzá. A bazsalikom ellenben ígéretesen hangzik. Ha citromot nem teszek bele nagy vétek?

    a fotóid most is, mint mindig mindent visznek.

    VálaszTörlés
  11. Nahá, ennyi kedves hozzászólást! Mindenkinek köszönöm és örülök, hogy tetszik a fotó és az itóka is.

    Még mindig nem működik rendesen, mert úgy néz ki, hogy nem vagyok belépve, pedig igen. Még megjegyzést sem tudok belépve küldeni. Ha a belépésre kattintok jobbra fent, akkor nem kér kódot, hanem egyből az irányítópultban vagyok. Ki érti ezt? Remélem, megjavul.

    VálaszTörlés
  12. Én is utálom sajnos a sört, csak ilyen verzióban tudom meginni (ismerősök megvető pillantásával kísérve:)
    nagyon jó recept és gyönyörű a kép!!
    A fehér fal hol látszik?

    VálaszTörlés
  13. Igen Vianne, tulképp derítek velük. Vagyis világosabb lett a nappali, ez látszik a képeken is. Persze nemcsak a fotózás szempontjából érdekes, hogy világosabb lett. :).

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails