Oldalak

2012. október 11., csütörtök

Citromos-gyömbéres töklekvár


Ajj, tudom, hogy nem most kéne feltennem ezt a lekvárt, miután vége van a főzőtök szezonnak...De jó hír, hogy cukkiniből is elkészíthető. Az úgy volt, hogy egyszer megettük, mielőtt lefényképeztem volna, aztán mindenképp vajas kaláccsal szerettem volna megörökíteni, mert úgy valami fenomenális. Most jutottam el ide. Ráadásul a kalács nem lett sem szép, sem jó az állaga, mert kénytelen volta rétesliszttel kipótolni. Na mindegy. (Közben a kalácsot is újra sütöttem és szuper lett. Recept itt)
Nézzük inkább onnan, hogy már most elébe megyek a jövő tavaszi zsenge tököknek, mint a divattervezők a következő szezonnak :). Egyébként nyáron a Balatonhenyén a férjem nagybátyjánál ettünk először, ő pedig a szomszédjától kapta. Én pedig a Google-t hívtam segítségül az elkészítéséhez. Találtam több receptet, az enyém ezek keveréke. Én a lekvárok elkészítésénél sem szoktam nagyon méricskélni, itt is annyit tettem bele mindenből, amennyi éppen itthon volt. Nem nagy ügy az egész.

A tököt egyébként nem lehet benne érezni, töltőanyagnak tökéletes a sok domináns íz mellé. (Valakinél olvastam, hogy tökfőzeléket azért főzünk, hogy legyen mibe beletenni a kaprot. És tényleg.  :))




Hozzávalók:

1 kg főzőtök hámozva, a magja kikaparva, felkockázva
30-40 dkg cukor
3-4 szem alma meghámozva, felkockázva
1 darabka gyömbér, max. 10 dkg.
3 citrom
1 vanília rúd
1 cs dzsemfix vagy pektin

A felkockázott tököt és almát a cukorral együtt felteszem főzni. Beleteszem az alma héját is a pektin miatt, amit majd a végén kihalászok. Ha rotyog, belefacsarom a citromlevet, ha kezeletlen a citromom, akkor a héját is belereszelem. Beleteszem a vanília kikapart magját és a hüvelyét is és belereszelem a meghámozott gyömbért. Addig forralom így együtt, amíg a tök és az alma kicsit szétfő. Kihalászom az almahéjat és a vanília hüvelyt, botmixerrel kicsit pürésítem, de hagyok benne darabokat is. Majd beleteszem a dzsemfixet vagy a pektint a használati útmutatónak megfelelően. 
Csírátlanított üvegekbe töltöm és fejjel lefelé állítva száraz dunsztba teszem. Ebből a mennyiségből kb. 4 kis üveg lesz. 




7 megjegyzés:

  1. Nagyon jól hangzik ki fogom próbálni!Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. véletlenül találtam ide, de nem bánom - találtam jó pár szerethető képet, és ez a lekvár is igen-igen megfogott. feliratkozok hozzád, azt hiszem :)

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikusak a képek, de persze a benne való is jó ötlet!:)

    VálaszTörlés
  4. Mindenkinek nagyon köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. Tényleg jó cukkiniből is! Irtó finom, jó citromos. Igaz én kihagytam a gyömbért, mert nem volt itthon, de majd jövőre. S nálam is valamikor augusztusban készült, de én meg már a karácsonyi ajándékozásra gondoltam. :-))

    VálaszTörlés
  6. A lekvárok nagyon megfogtak! Jó, hogy ide találtam! Kellemes vasárnapot!

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails