Oldalak

2010. május 27., csütörtök

Márványsajtos spárga morzsaágyon


Ha a férjem hétköznap véletlenül otthon van és otthon ebédel, akkor igyekszem a kedvében járni és húsmentes ebédet készítek neki. Így volt ez most is, meg talán az sem meglepő, hogy ez az étel is a hűtőnkben éppen fellelhető alapanyagokból készült.  Mert ugyebár sosem tudom, hogy mit főzzek. :) Szóval volt két csomag zöld spárga, némi kékpenészes sajt, meg tejszín. A konyhaszekrényben meg ráakadtam egy kis zsemlemorzsára.

Hozzávalók:

2 csomag zöld spárga
30 dkg zsemlemorzsa
10 dkg kék sajt, márvány sajt, gorgonzola, akármi
5 dkg vaj
2 dl tejszín
néhány fej fokhagyma
olaj, só, bors

A spárgát megmostam és letörtem róluk a fás részt. Én hámozni nem szoktam. Kevés sós vízben félig puhára pároltam. A zsemlemorzsát a vajon és némi olajon aranybarnára pirítottam. Egy hőálló tálat kikentem vajjal, rászórtam a zsemlemorzsa nagy részét. A lecsöpögtetett spárgát szépen ráfektettem, megborsoztam. A márványsajtot elkevertem  tejszínben és beletettem a fokhagymanyomón áttört fokhagymát, majd az egészet a spárgára öntöttem. 220 fokon sütöttem kb. negyed órát. Amikor kivettem, megszórtam még a maradék zsemlemorzsával. 

Párolt rizst adtam hozzá. Azt hittem, hogy kisebbik porontyom majd fanyalogni fog, de nem, nagyon ízlett neki, vacsorára is ezt kért. Bár ő tésztának nevezte. :)

2 megjegyzés:

Te mit gondolsz?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails