Oldalak

2010. szeptember 27., hétfő

Dahl, panir, szabdzsi, pakora, nan - elvarázsolt az indiai konyha I.



  
Hétvégén nagyon jó dolgom volt, főzőtanfolyamon voltam a Govinda Életmódközpontban.  A férjem gyakran ebédel a Papnövelde utcai Govinda étteremben és nagyon dícsérte. Ez egy indiai vegetáriánus étterem. Ő találta ki, hogy menjek el egy főzőtanfolyamra hozzájuk. Meg kell, hogy mondjam, eddig nem sok közöm volt az indiai konyhához. Viszont teljesen beleszerettem. Olyan fantasztikus dolgokat főztünk és ettünk, hogy még ma is a hatása alatt vagyok. Sosem gondoltam volna, hogy így is lehet vegán módon főzni és étkezni. Valóban kulináris élvezet.  Több részben szeretnék beszámolni arról, hogy miket főztünk és mikről beszélgettünk. No, meg fotóztam rendesen, sikerült 350 képet csinálnom :D.
Az első fél óráról lemaradtam, de remélem, hogy Trixi bloggertársam majd beszámol róla (cserében tőlem majd fotókat kap ;-) ). Amikor bekapcsolódtam, épp a fűszerekről volt szó: római kömény, édeskömény, lepkeszegmag (görögszéna), fekete kömény (kalonji, nigella, fekete hagymamag), fekete mustármag. Ezt az öt fűszerkeveréket hívják pancspurannak. Szó volt még a hing-ről, ami egy cserjefajta gyantájából készül és a hagymára emlékeztet az íze. Meg rengeteg más fűszerről. Mindegyiket megszagoltuk, megkóstoltuk. Praktikus kis fűszertárolóban vannak, ahogy az a fenti fotón látható és egyébként a Govinda shopjában meg is lehet venni. Természetesen a fűszereket is be lehet itt szerezni, meg egyéb más alapanyagokat is. 

Íme a menü
Szombat:
Panír
Sada bangla dahl
Matar panír szabdzsi
Puri
Halava

Vasárnap:
Csarcsari
Nan
Pakora
Malai khofta
Dél-indiai mangó csatni
Malpura


Nem fogok most minden receptet részletesen ismertetni, mert szeretném őket idővel itthon is elkészíteni. Majd akkor leírom pontosan. Elméletben megtanultuk, hogyan kell ghi-t készíteni és gyakorlatban pedig, hogy hogyan készül a panir, azaz a savósajt.

A ghí, az vajból készült zsiradék. A lényeg, hogy ki kell forralni a vajból minden nem oda való dolgot. A végén egy tiszta zsiradékot kapunk. Elég precíziós folyamatról van szó, mert fel kell tudni ismerni azt a pontot, amikor le kell venni a tűzről, különben odaég az egész. A ghí aztán teljesen ugyanúgy használható, mint az olaj, vagy más zsiradék. 


Panír (savósajt)

Hozzávalók:
3 l tej
1 dl citromlé
 3 liter tejből lesz kb. 25 dkg panír. Elég jellegtelen ízű sajtféle, a nálunk kapható mozzarellához tudnám hasonlítani. A soványabb házi tej és a bolti zacskós 3,6%-os tej jó hozzá. A tejet fel kell forralni, majd a lassú forrásban lévő tejbe kis adagokban kell a citromlevet adni. Szépen elkezd kicsapódni a sajt. Akkor jó, ha a savó kissé zöldes sárgás színű. Még néhány percig kell főzni a savóban, majd egy pelenkával kibélelt szűrőbe önteni és lecsöpögtetni. Nehezéket is lehet rátenni, pl. egy vízzel teli fazekat.  Negyed óra múlva már jó is és egy szilárd, vágható sajt lesz belőle. Olajban kisütve nagyon finom.  Natúr használják, de tervezem, hogy kipróbálom itthon és fűszerezem mindenféle jóval. 



Sada bangla dahl

Ez egy hántolt, felezett mungo babból készült étel, ha párhuzamot akarnánk vonni, akkor a levesnek megfelelő fogás. A rizsre öntik rá és kézzel fogyasztják. A  mungón kívül van benne rengeteg fűszer, chili, gyömbér, paradicsom, joghurt. Isteni finom!


Első szusszra azt hiszem ennyi elég is volt, folyt. köv. Mindenesetre annyit elmondhatok zárásként, hogy nagyon-nagyon jól éreztem magam a 2x4 óra alatt. Szereztem új ismerősöket, bepillantottam egy távoli ország gasztronómiájába, érdekes témákról beszélgettünk és nagyon jókat ettünk, mindezt 10 000 Ft-ért!

(A fotókat nézzétek el nekem, ablaktalan helyiség, tele halogén spotokkal, 800 ISO-t használtam. )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te mit gondolsz?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails