Oldalak

2010. november 4., csütörtök

Semmi kis saláta grillezett sajttal


Csak ma tudatosult bennem, hogy milyen fantasztikus idő van már napot óta! Rögtön nem is vágytam semmi laktató, melegítő őszi ételre, hanem inkább egy nagy tál színes salátára egy kis pirítóssal.  Nagyon szeretem egyébként a salátákat, étteremben szinte mindig azt eszem, de valahogy itthon olyan nehezen visz rá a lélek, hogy összedobjak egyet. Itt a blogon is csak egy található, illetve most már kettő. Találtam is mindenféle hozzávalót a hűtőben, meg sirene bolgár sajtot. Vágtam bele jégsalátát, paradicsomot, kápia paprikát, lilahagymát, tettem bele ruccolát és póréhagyma csírát és sárgarépát reszeltem még bele. A sajtot pedig felszeleteltem, és egy kevés forró olajon meggrilleztem. Szerencsére bírta a sajt, nem olvadt szét. A zöldségeket egy kicsit megsóztam, meglocsoltam olívaolajjal, rátettem a sajtot és még napraforgómagot is szórtam a tetejére. Legalább olyan jólesett, mint a napsütés.

3 megjegyzés:

  1. Nem semmi saláta! És gyönyörű a fotó.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Salsa!

    Ezennel szeretném neked továbbadni a
    One Lovely Blog Award díjat.

    Itt megtalálod:
    http://juharszirup87.blogspot.com/2010/11/egy-ujabb-dijat-kaptam.html

    üdv.juharszirup

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails