Oldalak

2010. szeptember 13., hétfő

Ott voltam a Blogkóstolón

Sikerült nekem is eljutnom a blogkóstolóra. A triatlon világbajnokság miatt kicsit nehézkes volt a megközelítés, de szerencsére az étterembe érkezőket beengedték, így volt parkolóhely bőven. Egy szál magam mentem, jólesett végre egyedül kimozdulni, de épp ezért nem is tudtam igazán magammal mit kezdeni.

Sétálgattam, belekukkantottam a fazekakba és megismerkedtem Limarával. Nagyon kedves, közvetlen, mosolygós, épp, ahogy elképzeltem. Délután háromkor már látszott a fáradtság az arcán, kiderült, hogy nem véletlenül, reggel hat óta volt talpon. A saját beszámolóját olvasva nem is csodálkozom azon, hogy már alig állt a lábán. Valahogy az volt az érzésem, hogy kicsit el volt dugva sarokba és ki is maradt a nagy nyüzsgésből. Mert nyüzsgés az volt. Nagyon sokan voltak, gondolom, ez köszönhető volt annak, hogy délutánra végre elállt az eső. A bloggerek sürögtek-forogtak, mosolyogtak, kínálták a vendégsereget, interjút adtak, jöttek-mentek. Az étterem belső udvara nagyon hangulatos volt, a gang tele volt aggatva színes lufikkal, rizslámpa sorral. Mivel nem sokkal ebéd után voltam, nem sokat kóstoltam: Limara fantasztikus bagettjeit majszolgattam, majd Lilafüge gyönyörű pisztáciás sütijét kóstoltam meg, természetesen lila fügével volt tálalva. Limara bagettjéből a családnak is jutott egy-két falat. Még most is érzem a számban a puha foszlós édeskés hagymás bagettjét. Be is kevertem egy adag öregtésztát hozzá. :)

Én személy szerint nem bántam volna, ha lett volna némi műsor is,  élő zenekar vagy egyéb más közönség szórakoztató dolog. De ettől eltekintve nagyon élveztem. Minden résztvevő bloggernek szívből gratulálok, nem kis teljesítmény volt egész nap állni a sarat.

2 megjegyzés:

  1. Öröm volt megismerkedni veled!:) Remélem, lesz alkalom majd beszélgetni is! Tényleg? Bekevereted az öregtésztát! De örülök!:))

    VálaszTörlés
  2. Biztos lesz rá alkalom ;-). Már nem először keverem be az öregtésztát. Egy időben a Te öregtésztás kenyeredet sütöttem, aztán lustaságból átváltottam a DNK-ra, most viszont a hagymás bagetted arra inspirált, hogy ismét bekeverjem. :)

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails