Oldalak

2011. április 4., hétfő

Bakik a konyhámban - egy elfuserált felfújt története


Folytatódik a Bakik a konyhában sorozat. :) Ez a felfújtnak csúfolt valami nem mostanában készült, hanem még január elején. Maradt még a karácsonyi sütés-főzésből néhány felhasználásra szoruló alapanyagom, úgy mint mascarpone és marcipánmassza. Kapóra jött ez a felfújt recept, amit a Mesterfogások a Miele sütővel című szakácskönyvben találtam, amit még megboldogult lánykoromban, azaz konyhatervező koromban kaptam a Miele-től. Nem, sajnos a sütőm nem Miele :(. Már nem is tudom, hogy akadt épp ez a könyv a kezembe.
Felfújtat soha életemben nem csináltam, enni is csak éttermekben ettem, azok is kivétel nélkül csokisak voltak és olyanok, ahogy a nagy könyvben meg van írva: belül folyékony, kívül ropogós és egyik sem esett össze az alatt az idő alatt, amíg a pincér elém nem tette. Nem úgy, mint az enyéim! Két lépést sem bírtak ki! :(. Az ízük jó volt, az állaguk meg, inkább a tojásrántottára hasonlított.



Így szól a recept:

100 g marcipánmassza
3 ek rózsavíz
250 g mascarpone
2 ek cukor
3 tojássárgája
1 vanília rúd
3 tojásfehérje
2-3 ek szeletelt mandula
kevés vaj a kikenéshez

Jól keverjük össze a marcipánt a rózsavízzel. Keverjük bele a mascarponet, a cukrot és a tojássárgáját. a Vaníliarudat hosszban hasítsuk fel, kaparjuk ki a belsejét és keverjük a krémbe. A tojásfehérjét verjük kemény habbá és forgassuk a masszába. vékonyan vajazzunk ki 4-6 tűzálló formát. A krémet úgy töltsük a formákba, hogy a perem alatt maradjon mintegy 1 cm széles szabad hely. Tegyük az előmelegített sütőbe. A felfújt akkor kész, ha felülete aranybarna és a tésztája egyenletesen felemelkedik. azonnal tálaljuk. A felfújt ugyan lehűtve is ízletes, de kb. 5 perc után összeesik. Hőfok: 170-190C forró levegő, sütési hely: alulról az első.

Mindent pontosan betartottam, de nem erre az állagra számítottam. Hol a hiba? Nem jó a recept vagy én csináltam valamit rosszul? Lehet, hogy az volt a baj, hogy nem Miele sütőben sütöttem? :)))

3 megjegyzés:

  1. "Felfújtat soha életemben nem csináltam, enni is csak éttermekben ettem, azok is kivétel nélkül csokisak voltak és olyanok, ahogy a nagy könyvben meg van írva: belül folyékony, kívül ropogós és egyik sem esett össze az alatt az idő alatt, amíg a pincér elém nem tette."

    Kedves BéVé! A blogodhoz gratulálok.
    Ezt a bejegyzésedet hadd egészítsem ki annyival, hogy a felfújt (soufflé, szuflé) emelkedik, annak a desszertnek pedig, amelyiknek folyik a belseje, fondant au chocolat (lava cake, láva süti) a neve.

    VálaszTörlés
  2. Szia! Köszönöm a gratulációt és a kiegészítést is. Most újat mondtál nekem, azt hiszem jó lesz kicsit beleásnom magam a témába.

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails