Oldalak

2011. január 9., vasárnap

Fokhagymás-paradicsomos kifli


Délutáni vendégvárás alkalmával már jó néhányszor megsütöttem ezt a kiflit.  Azért arra figyelek, nehogy valaki kétszer is ezzel várjak. Tipikus vendégváró uzsonna, gyerekeknek teával, a felnőtteknek pedig borral. A recept egyébként a Stahl Végre Otthon című könyvéből származik egy az egyben. A könyvben egy fokhagymás-olívabogyós változat van, eddig én is azzal csináltam, most viszont újítottam: a fokhagymán kívül szárított paradicsomot tettem bele és megszórtam bazsalikommal is. De sütöttem ezzel a recepttel már édes változatot, akkor egész egyszerűen tettem a tésztájába még 10 dkg cukrot és valami kakaós, vagy diós tölteléket rittyentettem neki.
Ez is hidegen kelesztett tészta, amit én nagyon favorizálok: az ember lánya este gyorsan megcsinálja a tésztáját langyos hozzávalókból, letakarva beteszi a hűtőbe és másnap előveszi a szép sima, megkeményedett és megkelt tésztát. Nagyon könnyű ilyenkor vele dolgozni, próbáljátok ki egyszer!
Én ezt az adagot két részre osztom és összesen 16 db közepes méretű kiflit sütök belőle.

Hozzávalók:
A tésztához:

500 g finomliszt
50 g vaj
1 cs. porélesztő v. fél kocka friss
1 dl tej
2,5 dl víz
1 tk. cukor
1 ek. só
néhány tekerésnyi bors

A töltelékhez:

100 g aprított szárított paradicsom
200 g vaj
3-4 gerezd zúzott fokhagyma

1 tojás a kenéshez

A  tejet és a vizet egy lábosba öntöm, közepes hőmérsékleten felmelegítem és beleteszem a vajat, majd lehúzom a tűzről. Kiöntök belőle kb. 1 dl-t egy kis tálkába , belekeverem a cukrot és beleszórom/belemorzsolom az élesztőt (ha túl meleg lenne akkor várok vele egy kicsit, nehogy kinyúvasszam az élesztőgombákat). A lisztet közben átszitálom és kb. 30 mp alatt a mikróban meglangyosítom. A liszthez adom a vizes-tejes kutyulékot, a sót, a borsot és a felfutott élesztőt. Dagasztóspirállal min. 10 percig dagasztom. Ha már szép fényes és homogén a tészta, akkor a kézi mixert lekapcsolom, a tészta tetejét vékonyan megolajozom, hogy ne száradjon ki, letakarom, beteszem a hűtőbe és elmegyek aludni . Vigyázat, ez egy nagyon lágy tészta, kézzel nem lehet dagasztani!

Másnap, mielőtt hozzákezdenék a kiflik legyártásához, beteszem a 20 dkg vajat  mélyhűtőbe, mert azt majd ráreszelem a tésztára. A paradicsomot apróra vágom és hozzákeverem a zúzott fokhagymát.  Ha elérkezettnek látom az időt a kiflisütéshez (vendégek érkezése előtt másfél órával), kiveszem a tésztát a hűtőből, lisztezett deszkára borítom, megfelezem a tésztát és a felét visszateszem a tállal együtt a hűtőbe. A másikat kicsit átgyúrom és egy szép nagy korongot nyújtok belőle, úgy 40-50 cm átmérőjüt. Majd a kifagyott vaj felét nagylyukú reszelőn a tésztára reszelem. Ezután derelyevágóval 8 egyenlő cikkre vágom a tésztát, cikkekre rászórom a paradicsom felét és meghintem fél marék bazsalikommal.  Majd a kör kerületétől befelé haladva kiflire sodrom a cikkeket, kicsit meghajlítom őket és sütőpapírral bélelt sütőlemezre teszem, egy nagy tepsire maximum 8-at. A másik tésztával ugyanezt megcsinálom. Fél óra pihenő után megkenem a tetejüket egy felvert tojással és 180 fokos sütőben szép pirosra sütöm őket. Ha jól csinálom, akkor a vendégek éppen akkor csöngetnek, amikor a második tepsit veszem ki a sütőből. Na, ez az, ami még soha nem fordult elő :)).

6 megjegyzés:

  1. hát már eddig is érett volt bennem a tettvágy, hogy nyáron ne mulasszak el szárított paradicsomot készíteni, de mind újabb és újabb lökéseket kapok. pl. most is. ebből is meg bírnék enni most, de feltételezem elkéstem.

    VálaszTörlés
  2. Én csak a sütőben tudnék készíteni, arra meg sajnálom a villamos energiát :(. Csinálj csak, isteni csemege! Igen, a kifliről már lekéstél :(.

    VálaszTörlés
  3. Ez igazán jól néz ki, és biztosan finom is lehet...:)
    üdv.juharszirup

    VálaszTörlés
  4. Olajban eltett paradicsommal csináltad? nekem csak szárított van itthon, azzal is jó lenne?

    VálaszTörlés
  5. Köszi Pepper, köszi Juharszirup!

    Sajtkukac, igen, olajban eltettel csináltam. Persze, simán jó hozzá szerintem. Úgyis van bőven zsiradék a tésztában.

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails