Oldalak

2011. március 2., szerda

Végre sikerült!


Tegnapra ígértem ezt a postot, de napok óta kínlódom a blog facebook oldalának a létrehozásával. Persze nem egész nap lógtam rajta, hanem időnként egy-egy ellopott perc erejéig. Pedig így utólag visszagondolva pofon egyszerű dolog. Hiába, észreveszem az idő múlását magamon, régebben jobban ráállt az agyam az ilyesmire. És be kell, hogy valljam,  nekem a facebook túl szövevényes, kicsit ijesztő is,  nem is vagyok érte oda, de sajnos be kell látnom, hogy mindenki ott tanyázik és ott zajlik a virtuális kommunikáció. Ez van. Erinaceanak pedig hálás vagyok a távsegítségért.

Szóval a Narancslekvár blog a mai naptól a facebookon is megtalálható, ki is tettem a névjegyét, itt van jobbra fent.

Most gyorsan lekörmölöm a szülinapi torta receptjét, aztán még majd mondok valamit ;)

Ez egy kis 18 cm-es zsúrtorta lett és a Gourmandia könyvben (Varga Gábor, desszert.eu) lévő kevert piskóta receptjét használtam hozzá. Most meg is állok itt egy pillanatra, mert szeretném méltatni a könyvet. Röviden és tömören zseniális! Már több mindent elkészítettem belőle és egytől-egyig tökéletesre sikerült. Példának okáért a karácsonyi bejglit is ebből sütöttem és életem legjobb bejglije lett. Nagyon jók a recept leírások, a fázisfotók, elmagyarázza, hogy mi miért van úgy, ahogy van. Benne vannak a hétköznapi sütireceptjeink, mint a bukta vagy a kapros túrós. De benne vannak az ismert cukrász sütemények és néhány "trendi" desszert is. Van benne likőrkészítés, fagyi, csokitemperálás. Tényleg egy olyan könyv, amit az ember lánya odatámaszt a konyhapulthoz (neadjisten még szakáncskönyv tartója is van) és süt belőle. 

Tehát akkor fahéjas-csokis kevert piskóta hozzávalói:

100 g finomliszt
50 g jó minőségű kakaópor, mínusz 2 tk, mert
2 tk fahéj
150 g porcukor
150 g puha vaj (nem margarin ugyebár)
2 tojás
40 ml tej
7 g (kb. fél csomag) sütőpor

A  lisztet, a sütőport, a kakaóport és a fahéjat egy tálban összekeverem és átszitálom. A sütőt bekapcsolom és 180 fokon előmelegítem. A tortaformát kivajazom, kilisztezem. A vajat a porcukorral habosra keverem, egyesével hozzácsurgatom a tojásokat és jól kikeverem, majd a végén a tejet is apránként hozzákeverem. Végül fakanállal szép lazán belekeverem a lisztet is. Ha már illata van, akkor tűpróbát csinálok. Ha nem ragad semmi rá, akkor jó. Kiveszem és kihűtöm.

A krémhez:
250 g mascarpone
200 ml tejszín
3-4 ek. pezsgős narancs dzsem
2-3 ek. porcukor
mentőövként 2-3 lapzselatin, ha a tejszín megadja magát

Ez a pezsgős krém dolog úgy kezdődött, hogy csináltam másfél kiló narancsból és kb. fél kiló cukorból és 2-3 dl pezsgőből egy dzsemet, mert többféle dologhoz felhasználtam. Nagyon egyszerűen leszedtem minden héjat a narancsokról, összevágtam, hozzátettem még egy bionarancs héját is, rászórtam a cukrot, meglocsoltam a pezsgővel és jó sokáig forraltam. Még annál is tovább, mert a pezsgőt is el kellett párologtatni. Jó sűrűre főztem, mert krémekbe terveztem. 

2 evőkanál porcukrot felvertem a tejszínnel. 3-4  evőkanál dzsemet botmixerrel összetörtem és hozzáadtam a mascarponet. Majd óvatosan kézzel hozzákevertem a felvert tejszínt is. Hűtőbe tettem, hogy a mascarpone újra megsziláruljon. 

A tortalapot közben megskalpoltam, vagyis levágtam a domború részét. A lapot 3 részre vágtam és félretettem egy-egy műanyag tányéralátétre (Erről könnyű lesz lecsúsztatni). A krémből néhány evőkanállal félretettem. A maradékot megfeleztem és az alsó lapon kentem el, majd rácsúsztattam a következő lapot és szép óvatosan megnyomkodtam, hogy a krém elterüljön. Majd következett ismét a krém és végül a harmadik lap. A félretett krémet rásimítottam a tetejére és rápöttyöztem a Lindt&Sprüngli tortadíszítő krémet.

A meglepetésről szeretnék mondani néhány szót. Még soha nem csináltam nyereményjátékot, hát eljött az ideje. Narancsos finomságokat fogok kisorsolni a követőim között, illetve a hónap végén a facebookon bejelölők között. Hogy mik lesznek a finomságok, azt majd holnap megtudjátok!



9 megjegyzés:

  1. FB? Ne is említsd, nekem is liftezik a hideg a hátamon tőle. Csupa kíváncsiságból egyszer felmásztam oda, de még tartom magam: nem és nem. Aztán ki tudja...

    Kiffiam meg Kicsilány kellene igazi követőid legyenek. Narancsevésben verhetetlenek. A családban legalábbis.

    No, de mijjazhogy pezsgős narancs dzsem? Hun a receptje?

    VálaszTörlés
  2. Folyamatosan belezavarodok az fb-be.
    A pezsgős narancs dzsem ott van fent! Keresd meg :D. A krém leírása azzal kezdődik.

    VálaszTörlés
  3. látszik, hogy olykor szétszórt vagyok.
    evvan...hiába no, lehet Napoleonról is csak terjesztették, oszt ő se

    VálaszTörlés
  4. Nem gond, sokszor én is felületesen olvasok. Meg elég sok betűt pakoltam össze egymás mellé :).

    VálaszTörlés
  5. Hát, egyelőre szkeptikus vagyok, megcsináltam dupla adagból, most van a sütőben, nem zsúrtortában gondolkodom. Lehet, kellett volna, mert így elsőre rengeteg a vaj a liszt- kakaó viszonylatban. Hát remélem, hogy jó a recept, és nem írtál el semmit, mert ha nem, elbuktam 30 dkg vajat, ami már manapság egy vagyon.
    Nyolcszor jöttem vissza a géphez, megnézni, hogy biztos jól olvasom? De ennyi van ide leírva, punktum!
    Ha kiveszem a sütőből, majd megírom, hogy milyen lett:D
    Mondjuk, van egy éhes farkas odakinn, meg jó nagy kukám:D

    VálaszTörlés
  6. Na, kivettem a sütőből, kicsit kokszos lett az oldala, de majd megreszelem :D Végül nem folyt ki, de még nagyon forró, majd ha kihűlt, megszakértem.
    Kifúrja az oldalam a kíváncsiság!

    VálaszTörlés
  7. Én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy sikerült. Gyorsan visszanéztem a leírásomat és a könyvben szereplő mennyiségeket is. A könyvben 150 g liszt szerepel, de én 50 g-ot kakaóporra cseréltem. Ha tettél bele kakaót, akkor jónak kell lennie.

    VálaszTörlés
  8. No, itt vagyok!

    Igen, lecseréltem az 50 grammot kakaóra, helyesebben összesen 200 g liszt, 100 g kakaó, és 300 g vaj, 300 g porcukor. Ugye, én dupla adagot csináltam. Itt a vajat érzem rettenetesen soknak, a kisült piskóta is száraz, morzsalékos volt, pedig a tűpróbát betartottam, aztán meg már recseg valósággal ahogy kihűlt. Kicsit olyan lett, mintha egy hatalmas kekszet sütöttem volna :D
    De sem a kutya, sem a kuka nem ette meg, főztem hozzá egy kis szirupot, tettem bele konyakot- nálam már nincs kiskorú :D és a tortaformába visszatéve belocsoltam vele. Vanília krémmel és cukorszirupban eltett meggyel betöltöttem, a tetejére pedig tejszínhab került, még szerencse, hogy valamikor vettem zselatinlapot, nem volt habfixáló itthon szombat este, így két lap zselatint kevertem a hab közé, így kibírta. Mondjuk szombaton tartottuk a szülinapom, de mára talán még finomabb lett.
    Összeértek az ízek.
    Ki fogom legközelebb próbálni, csak sokkal kevesebb vajjal, mondjuk a felével :D, ízre jó, töményen csokis, igaz nagyon jó kakaóm van, a fahéj pedig csak valami meghatározhatatlan ízzel érződik, de nagyon kell bele! Nélküle nem lenne ilyen jó.

    VálaszTörlés
  9. Örülök, hogy azért ehetőre sikerült. Tejet is tettél bele? Nekem nem volt keksz állagú. Lehet, hogy a nagyon jó minőségű kakaód nagyon felszívta a folyadékot?

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz?

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails